Nagyon felemelő volt egy kis Európát látni Budapesten. Mi egy osztrák Amnestys csoporttal haladva demonstráltunk az emberi jogokért. A tömegben olyan érzésem volt, hogy talán az alfa generáció képes lesz kirántani ezt a süllyedő nemzetet ebből a korrupt, ellenséges, tanulatlan jobbágylétből. Ott, 200 ezer ember társaságában kicsit áthatott, milyen érzés amikor nem a szégyen jut eszembe honfitársaimról.
De nem az eseményről akartam írni, hiszen arról már a neten találsz 199999 beszámolót.
Az ellenállás, a tüntetés, az erődemonstráció nélkülözhetetlen része a kommunikáció. Több százezer ember több százezer okostelefonnal a zsebében egy nagyon kis helyre összezsúfolva mit jelent technikai oldalról vizsgálva.
Az okostelefon — avagy a mi generációnk által mobil- vagy rádiótelefonnak hívott eszköz — működése ma már annyira leegyszerűsített és felhasználóbarát, hogy a legtöbb ember már nem is tudja, hogy egy rádió adó-vevőt tart a kezében.
Mi történik amikor felhívok valakit?
A telefonom megkeresi a legközelebbi adótornyot és jelzi, hogy szeretne küldeni valamit. Az adótorony elküldi a kérést a szolgáltató központjába, ahol megnézik ki vagyok, be van-e fizetve a számlám, mennyi adatforgalmazásra van jogosultságom, és jelez a nemzetbiztonsági hivatal felé. Ha mindenki jóváhagyta a kérést, a folyamat elindul fordítva, a hívott fél felé és kiépül a kapcsolat. Az egész procedúra akkor is végigfut, ha ott áll egymás mellett a két beszélgető. Ha ugyanarra az adótoronyra csatlakoznak, akkor is végigfut a nemzetbiztonságig és úgy vissza ugyanazon az útvonalon, ugyanahhoz a toronyhoz.
Láthatóan elég sérülékeny így a rendszer és a felhasználó pedig teljesen kiszolgáltatott. Ha a szolgáltató csak átállít valahol egy bitet, vagy a nemzetbiztonság piros zászlót tesz valakire, onnantól ő képtelen kommunikálni.
Valamint az is elég, ha nagy tömeg tartózkodik kis helyre összezsúfolva. Mindenki ugyanahhoz a toronyhoz akar csatlakozni, ami túlterhelődik. Minden ilyen tüntetés velejárója az elsüketült telefonok és a kétségbeesett tájékozatlanság.
Miért kellene hagyni, hogy ennyire kiszolgáltatokká váljunk?
Az alábbi „Network-Free-Communication” kép önmagáért beszél:
Ha a telefonok „látótávolságon” belül vannak, miért ne beszélhetnének egymással közvetlenül? Sokkal kisebb teljesítménnyel kell a közelebbi telefonnal kommunikálni, mint a ház tetejére szerelt adótoronnyal. Nincs számlázás, nincs adatcsomag-ellenőrzés, nincs nemzetbiztonság a láncban. Cory Doctorow „Kis testvér” című kisregényében már húsz évvel ezelőtt leírta egy ilyen ellenállási hálózat működését. A hálózat tagjai, akik a saját telefonjukkal bekapcsolódnak ebbe a közösségbe, nem csak beszélőként és hallgatóként vannak jelen, hanem közvetítőként, azaz átjátszóként továbbítanak minden üzenetet. Így a Gellért téren állók tudják értesíteni a Deák téri társaikat, hogy hol áll éppen rendőrsorfal. Mindezt ingyen, minden szolgáltató „segítsége” nélkül!
A tajvani diáktüntetések során egy ilyen rendszer élesben is jól vizsgázott, a hatóságok nem tudták megfojtani az egyetemisták kommunikációját és megbontani az egységet.
Persze egy ilyen szoftver fejlesztése és működtetése nem profitorientált és egyik állam sem támogatja. Se a tőke, se a hatalom nem motivált ebben. Pont ezért kell a szabadság híveinek felkarolni és támogatni.
Igen, azt hiszem találtam egy olyan pontot, ahol talán tudok tenni valami hasznosat egy szabadabb világ építéséért…