Az erdő közepén fut le egy nagy árok, ami régi korok emlékeit idéző vízmosás lehetett. Ma már soha nem látni benne vizet, így az erdő visszahódította magának a keletkezett völgyet. Az árok mellett vezet fölfele a reggeli “kiskör” egyik szakasza. Az út egyik szakaszán van egy leágazó ösvény, ami az árkot keresztezve rövidebb úton hazavisz minket. Ha lusta vagyok, vagy időkeretem véges, akkor mi is ezen indulunk vissza.
Tücsök imádta ezt a szakaszt. Gyorsan rájött, hogy a lejtőn kellően felgyorsulva képes akkora lendületet szerezni, ami simán fölviszi a túloldali emelkedőn. Neki csak a lábai kapkodásával kell tartani a tempót. Túró erre nem igazán jött rá. Jana azonban nagyon gyorsan ráérzett erre a játékra és boldogan várja, hogy erre kanyarodjunk.
Jó látni a boldogságát. Azt hinnéd, hogy unalmassá válik neki. De valójában minél jobban tartjuk magunkat a szokásainkhoz, annál magabiztosabb és annál jobban képes átadni magát a játéknak.
Ezen aztán én is elgondolkodtam. Tudom, hogy minden változik, minden állandó mozgásban van, mégis ragaszkodom a megszokott életvitelemhez. Illetve tudok ellenpéldát is. Volt az életemnek 540 napja, amiben egyáltalán nem akartam benne maradni, számoltam minden napot és vártam a végét. Tulajdonképpen szerencsés vagyok. A katonaság óta nem volt ilyen élményem, így elmondhatom, hogy életem nagyobbik részét úgy éltem, hogy nem akartam belőle kimenekülni.
Jó, hogy itt lehetek, jó hogy vár otthon Jutka és jó lenne holnap megint itt lenni, megint hazamenni…
❤️