Gondolatfolyam

Ülök Jutka mellett. Valamiről beszélgetünk. Azaz most éppen nem. Csönd van. Gondolkodom. Próbálom elképzelni, amit mondott. Próbálom megérteni. Megérteni az ő gondolatmenetét. Néha kemény próbára tesz ezzel. Egész más aspektusból tud rátekinteni egy-egy témára. Sokkal kifinomultabb, magasabb szempontokat képes figyelembe venni. Persze jót tenne egy kicsit az egómnak, ha valamilyen szinten el tudnám fogadtatni az én álláspontomat. De ahhoz nekem is jól át kell gondolni, amit az előbb mondott. Megfogalmazni, hogy innen, felőlem nézve ez miképp látszik. De erről már más valami jutott eszembe. Akkor azt megpróbálom valahogy egységbe zárni, és egy kerek gondolatként átadni neki. Keresem a szavakat. Kutakodok az emlékeim közt. Hogy is hívták azt a …? Akkor először azt az információt kell megfogalmaznom, ami alapján ő rá tudja vetni magát a google-ra. Szenzációs ebben. Egy apró emlékfoszlányból képes megtalálni, mire gondoltam.

De mindeközben, amíg én bénázok a gondolataim között, kifelé, kettőnk között csönd van. Nem az a kellemetlen, kínos csönd. Csak éppen nem beszél most egyikünk se. Lehet, hogy már percek óta. Lehet, hogy most nem is fogom tudni ezt a gondolatot megfogalmazni. Akkor majd később, ha már értelmesen végiggondoltam, folytatjuk.

Mert lesz később.

Mert az ÉLET az ilyen. Emlékezünk a tegnapra, megéljük a jelent és terveink vannak holnapra is. Ez a folyamatosság éltet.

Rájöttem, hogy hülyeséggel áltatnak. “Élj úgy, mintha ez lenne az utolsó napod!”

Pont azzal zárom le. Hogy elbúcsúzom valakitől, kiraktam a bőröndöket, puszit adtam és hátat fordítok. Ezzel befejezettként tekintek erre az aktusra. Ezután, ha mégsem indul el az a busz, mindketten feszengve nézzük egymást és kínosan telik minden másodperc.

Az élet pont ettől csodás. A folyamatossága miatt. Hogy van még holnapra is mondanivalóm neki. Hogy holnapra is lesz közös programunk. Hogy úgy fekszem le, fejemben a holnapi teendőkkel.

Ha mégis előbb jött az a rohadt busz, akkor ezek a tervek már csak a fejemben léteznek. Így jártunk. De ha nincsenek nyitott kérdések, megoldandó feladatok, megfogalmazandó szavak, akkor mi lenne ennek az egésznek az értelme?