Hírekben folyamatosan bemondják, hogy éppen van-e valami információ Suhajda Szilárdról. Szilárd szép vállalkozásba kezdett, meg akarja hódítani a Mount Everest 8848 méteres csúcsát. Tényleg tiszteletre méltó teljesítmény, én is csodálattal adózom az ilyen erőfeszítés és kitartás emberfeletti teljesítményének. Mondhatjuk irigykedve, hogy a több milliós felszerelése, a szuperkönnyű, de mégis űrtechnológia minőséggel bíró hőszigetelésű eszközök, GPS, jeladó, műholdas követő milyen sokat tud segíteni, de azért nem sokan képesek a legnagyobb támogatás mellett sem ilyen teljesítményre. Tényleg megemelem kalapomat előtte. Büszke nem vagyok, hiszen nem én, hanem ő mászik ott a hóviharban. Az egész ország figyeli és követi az útját.
Aztán egy másik hír, ami közel sem kapott ekkora nyilvánosságot.
Kami Rita, nepáli sherpa már 28-szor mászta meg ezt a hegyet.
Nekem egy kicsit olyan ez, mint amikor a maratoni távot futó versenyző előtt fut egy szolga, lakkcipőben és szmokingban, a hátán egy megterített svédasztallal és italokkal, hogy a sztársportolót ellássa frissítőkkel az új rekordjának elérése érdekében…
Igen, egyetértek, azonban még az jutott eszembe, hogy hiába vagyunk egy emberi faj, mégis, mintha másból gyúrtak volna bennünket. Bár most úgy látom a tibetieket a mongoloid azaz sárga rasszba sorolják.
És ezért van különbség. Ők a földön és a világban élnek, a fehérek felette.
Ők a természet részeként viselkednek, mi az urainak próbálunk látszani.
A fenti hír kapcsán olvastam, hogy miért bírják ők 5000 méteen is az életet, mi meg 2500-en is már meghallhatunk. Mert bennük van gén a gyeniszovai emberfajból. Meg évezred óta ott élnek, vélhetőleg ezért alakult ki ez a gén. Hígabb a vérük, ezért nagy magasságon sem sűrűsödik be és a így a szív is több oxigénnel teli vért tud pumpálni, mint nekünk gyarló fehéreknek.
És nekik eszükbe se jut Szaharában maratot futni.
És tiszteklik az elérhetetlent a titokzatost, és nem akarják lerántani a porba, árucikké silányítani. Amíg a fehérek oda nem mentek nekik eszük ágába sem volt föl-le rodeózni a hegyen. Minek? Most is csak azért teszik – jó mert megélnek belőle – mert nélkülük meghalnánk. Mint amikor baj van, nem a fehér hozza le a csoda kütyüivel a másikat, hanem ők a két kezükkel.
Bennünk biztos a teljesítményőrület gén alakult ki. Mert szép, hogy a fehérek kiváncsiak és felfedezik a világot, de sajnos, hogy élvezzék is, az már nincs meg bennük.
Mert oké, biztos király feszegetni a határaidat, de minek is? Örülj, ha olyan életed van, hogy nem ezt kell megtapasztalni mindennap, vagy csak kiugró extrém esetekben akár hosszan (lásd ukrán háború)
Mi értelme eleve rizikós dologba sok pénzt, energiát és érzelmet ölni, mikor nagy valószínűséggel 50 a %-a, hogy csak rom marad utána. (lásd Erőss Zsolt).
És nem a kényelmes fotel filozófus beszél belőlem. Én is megéltem, hogy életemet kockáztató rizikós útra léptem és vesztettem. Pedig, ha nem akarom olyan nagyon, az elején is látszott, hogy inkább kivitelezhetetlen.
Közben ismeretlenül is nagyon sajnálom Suhajda Szilárdot. Ha meghalt, remélem legalább ő úgy érzi megérte. Mert akiket hátrahagyott, biztos nem.
Nagyon tetszett és elgondolkodtatott a hozzászólásod. Köszönöm. “Ők a földön és a világban élnek, a fehérek felette.” – ez nagyon jó. Igen, azt hiszem megpróbálom megfogalmazni amit erről gondolok és talán ebből is születik egy poszt.
Pingback: Rágó és az élet értelme – Tusiblog