Utcácskánk egyik oldalán elhelyezett betonoszlopok szolgáltatják a közvilágítást. A sárga fényű higanygőz lámpák számomra meghitt látványt nyújtanak. A sárga fényben rezgő levelek, vagy szállingózó hópelyhek a hazaérkezést szimbolizálják.
A lámpák energiaellátását persze meg kell oldani. A legegyszerűbb és legolcsóbb megoldás, ha a villanyoszlopokra kifeszített kábelekkel hidalják át szó szerint a problémát. A fák között futó kábelek azonban eléggé lerontják az utcaképet. És ahol egy kábel fut, ott futhat még egy: az ingatlanok áramellátását is ekképp megoldva, a ház előtti oszlopról jut be a házhoz is a villany. Nem szép, de egyszerű és olcsó. Persze sokkal szebb, ha a földbe ásott, láthatatlan vezeték nem csúfítja el a kertek és a táj képét. Modern városokban már nem is engedik ezt a megoldást, ami nagyon sérülékeny és balesetveszélyes.
A Telekom által szolgáltatott internetelérés a másik közmű, ami ma már nélkülözhetetlen minden háztartásban. Logikus lenne, hogy ott az oszlop, futnak már kábelek, tegyük mellé az internetkábelt is. Műszakilag megoldható, triviálisnak tűnik a megoldás. De nem. Itt valami jogi probléma miatt, az utca másik oldalán is új oszlopokat sorakoztattak fel. Ezzel minkét oldalt egy oszlopsor és az azon futó kábel határolja, ami esztétikusnak egy csöppet sem nevezhető. Mondjuk az én szépérzékem a nullához konvergál, ezáltal nem okoz különösen nagy lelki traumát az így elcsúfított kertváros.
A mellettünk lévő újgazdagoknak szánt lakóparkban persze már minden közmű eleve úgy épül ki, hogy az út alatt futó alagútban fut minden, ami valóban jóval kulturáltabb megoldás.
Erről eszembe jut egy történet. A Velencei tó partján, egy luxusüdülőben kellett kaputelefont telepítenem. A porta és a főépület között kiépítettek egy közműalagutat, hogy kamerákat, internetet, vizet, bármit könnyen oda lehessen juttatni. Fagyhatár alá, 1 méter mélyen egy jó széles csövet — gondosan vízszigetelve — végigfektettek több száz méter hosszan. Aztán jött egy nagyobb eső. Víz alá került az egész. A vízzel együtt megérkezett Arkhimédész is. Ugye mindannyian emlékszünk a versikére:
Minden vízbe mártott test,
a súlyából annyit veszt,
amennyi az általa
kiszorított víz súlya.
Talán van emléked arról, hogy milyen erő kell ahhoz, hogy egy gumimatracot a Balatonban lenyomj a víz alá. Most képzelj el 1000db gumimatracot!
A víz alá került vastag cső is jobbra húzta a Tinderen Arkhimédészt, és több ezer newton erővel jött föl szétszaggatva járdát, díszkövezést, kandeláberek és kerítéseket…
Látható, hogy a föld alatti építkezés elkezdése előtt sem árt, ha az ember végigüli a fizikaórákat.
Az oszlopokon futó kábelekről rémisztő képeket távol-keleti és dél-amerikai szegénynegyedek utcaképén lehet látni és elborzadni:
E képeket látva már teljesen meg tudok békélni a lombkoronákban eltűnő egy-egy kábel látványával.
Amiért eszembe jutott erről posztot írni, az a hajnali ceremónia. Miután Cimbi megkapta kikövetelt reggelijét, én is kimehetek a kertbe köszönteni a hajnalt és egyéb egészségügyi teendőimet ellátni. A hajnali csendben, a visszafogott internetes adatforgalmat a kábelen egy egész másfajta forgalom szokta terhelni:
Ki gondolta volna, hogy még örülni is fogok ezeknek a kábeleknek!? A szomszédban lévő gazdag negyedbe nem is tudnak eljutni kedvenc mókusaim. Persze minek is mennének oda, ahol a robotfűnyíróval pontosan 2,8mm magasra nyírt szőnyegszerű pázsiton ők semmit nem találnak…