Tökéletes reklámalanya lehetek a plakátoknak, mert vezetés közben én mindent elolvasok, ami szembejön velem. Táblák, plakátok, feliratok, graffitik mind-mind odavonzzák a tekintetemet. Az úton libasorban haladás monotonitását megszakítja néhány felirat. Még ma is élvezem azt az egyszerű agymunkát, miszerint a betűk által kódolt üzenetet képes vagyok visszafejteni, és kitalálni milyen gondolat született abban az agyban, amelyik a kéz vezérlésével végül betűkké alakította és elém tette azt valami üzenet formájában. Jutka gyakran nem érti mire célzok, mikor az előttem haladó autó rendszámáról asszociálok valamire.
És igen, tudom, hogy régimódi és felesleges morgolódás, de mégis határozottan bosszant a durva helyesírási hibák látványa.
“DINYE.”
Mindennap elmegyek előtte legalább ötször. Dehát nincs ilyen szó!
Na jó, legalább itt ki tudtam mérgelődni emiatt magam.
Valójában egy másik plakát ragadta el a gondolataimat. Van Gogh kiállításra invitál rengeteg kiragasztott papír. Valahol a két stadion között hihetetlen látványvilágot ígér a három dimenzióban rekonstruált képek közé került fogyasztó. Fogyasztó, aki vevő volt a klasszikusok diszkóritmusban kazettára is hajdanán.
Szerintem lehetne a kiállításra még nagyobb figyelmet szerezni, ha egy kis összeesküvés-elmélettel fűszereznék a rendezvényt. A művész, eredeti nevén Vincent Gogh nem tudta elfogadtatni műveit. Végül úgy került az újságok címoldalára, hogy levágta az egyik fülét.
Így lett “One” Gogh, az egyfülű.