Depresszió

Rossz kedvem van
Tudom hogy ez egyáltalán nem trendi és nem illik ilyet mondani. Fölnézek bármelyik közösségi oldalra, mindenki vidám, gazdag és sokkal de sokkal jobban él, mint én. Legalábbis ezt a képet sugallja minden megosztás és minden fotó. Én is tudom, hogy az a virtuális valóság, aminek mindenki részese szeretne lenni, nagyon távol áll az igazságtól. Valószínű, hogy a Magyarországon élő, több millió mélyszegénységben tengődő ember nem osztja meg Facebookon mindennapi nyomorát. Ha pedig mégis beleakadsz egy elborzasztó eseménybe vagy helyzetbe, gyorsan arrébb lépsz és megnézel inkább egy kiscicás videót. Mert a rosszkedv az egyáltalán nem menő. Erről nem beszélünk. Inkább megoldjuk úgy, hogy az alkoholizmusban a világon az élvonalra törünk.

Persze senki sem szeret rosszkedvűen élni.  Én sem.

De a rosszkedv is az életem része. Ha soha nem lenne rosszkedvem, nem is tudnám, milyen a jókedv.

Szerintem a rossz közérzet, az aggódás, a félelem egy teljesen természetes, evolúciós kényszer. Biztos volt olyan ember a földön, aki folyamatos szeretetben és vidámságban, gondtalanul élte életét. Nem gyötörte semmilyen félelem. Nem agyalt azon, hogy leselkedik-e rá egy medve a bokorból. Nem aggódott a téli élelmiszerkészlet hiánya miatt.

Na, ő biztos nem tartozik a mi vérvonalunkhoz. Megette a medve, mielőtt ezt a klassz kis gént örökíthette volna. Vagy éhen halt télen.

Nem akarom letagadni a depressziómat.

Viszont innen lentről nézve sokkal többnek látszik az, amit kaptam.

Látni ezt a gyönyörű lányt, aki fölém hajol és kedvesen megkérdi mi a bajom. Ilyenkor az állatok is próbálnak közelebb bújni. Valójában sokkal több jó dolog vesz körbe, aminek lehet örülni, minthogy ezen az elb.szott világon keseregjek.

Például az, hogy kiírhattam magamból ezt is. Még egy kicsit morgolódok magamban, aztán megyek a dolgomra. Hogy előteremtsem azt ami a feltétele annak, hogy megélhessem a jókedvet is.

Erről még sokkal többet akartam írni. Majd ha megint ebben az önsajnálatban fetrengek biztos jobban kifejtem ezt is.