A reggeli séták kötelező érvényűek, hiszen Jana szükségleteihez ez hozzátartozik. Ehhez pedig nekünk is alkalmazkodni kell. Azonban a reggeli séta távolsága és nehézsége nem meghatározott. Legtöbbször csak ide sétálunk a Virágos-nyereg melletti kiserdőbe egy kis “erdőfürdőt” venni. Ez csak olyan battyogós, nézelődős, kényelmes meditáció. Néha jólesik egy nagyobb túra, amikor is viszek magammal botokat és északnyugatra indulva vagy a Rózsika-forráshoz, a vízeséshez, vagy a felfedezett északnyugati-átjáró felé teszünk egy kört.
Nem gondoltam volna, hogy Jana milyen mélyen tud ok-okozati összefüggéseket megfigyelni. Tegnap Jutkával együtt sétáltunk a kiserdőbe és úgy döntöttem, hogy hozom a botokat, mert az olvadó hó utáni sár csúszósságát nagyon jól ki tudom vele stabilizálni. Jana, mikor meglátta hogy hozom a botokat rögtön elindult északnyugatnak.
Hosszú másodpercekig nézte értetlenül, hogy mi ez az új szokás!?
Bottal, délkeletnek indulsz?!!!
Normális?!
Hát hova tart ez a világ?
Már ilyen, kőbevésett alapszabályokat is megsértünk?
Milyen izgalmas könyv Az Észak-nyugati átjáró! Janának ugyanolyan felfedezés lesz majd, mint nekünk a könyv.