Tegnap bementem teszkózni. Megkaptam a listát, és kis kocsimmal szorgalmasan gurultam a havonta, kéthetente átrendezésre kerülő fellelhetőségi pontok között. Fogy a lista, telik a kocsi.
Aztán elérkezem ahhoz a bizonyos tételhez a listán. Uhh.
A cékla.
Nem, most nem nyers cékla kellene, hanem az az ecetes, már salátának elkészített fajta. Felkészülök az időutazásra. A savanyúságos polc az maga a huszadik század. A csöpögő zacskók és nem záródó műanyag kis vödröcskék, ahogy állnak abban a meghatározhatatlan lében, az maga a megtestesült szocialista kereskedelem. Először megpróbálom vizuális felderítéssel a cékla-választékot behatárolni. Az első prioritás ugye az egységár. Nem az árat nézem, hanem a mellette megjelentetett egységárat. Így a legolcsóbbnak az a zacskós tűnik ott hátul. Félig úszik abban a valamiben. Ahhoz, hogy oda bedugjam a kezem és elérjem, elkerülhetetlenül hozzá kell érnem az előtte álló vödrökhöz. Vagy közelítsek a csalamádé felől? Mennyivel drágább itt ez az elől álló vödrös? Nem sokkal. Ráadásul a vödör újrahasználható, nem azonnal végzi a polietilénhegyen, amit hagyunk magunk után. Kiszúrok egy aránylag tisztának tűnőt. Kiemelem és egy kicsit megbillentem, hogy tényleg zár-e a teteje. Hát nem. A lila lé végigcsorog a kocsin, egy kicsi a nadrágomra is jut. Körbenézek, van-e a közelben valaki. Ezt a kis tócsát alattam milyen messzire és mennyi idő alatt fogják a kis kocsisok végigteríteni az egész áruházon? A lila csík még több tíz méterre sem halványul a tetthelytől távolodva. Legalább fehér lenne, mint a tej…
Apropó, tej. És akkor beugrik az igazi 80-as évek közért képe.
A zacskós tejes pulttal. Az a szag, ami árad onnan. A kék ládában, valami trutymóban úszó tejeszacskók. És ami az egészet megkoronázza:
A RONGY.
Az a sötétszürke, majdnem fekete, csöpögő felmosórongy, ami oda van b@szva a hűtőpult szélére. Állítólag valaha fehér rongy volt. Most a fekete, lomhán elterülő masszából valami sárgás, barnás lé csöpög. Ha szerencsém van, akkor hypo-szag árad belőle, ami legalább elnyomja a romlott tej mindent betöltő illatát. A Z generáció értetlenkedve olvassa e sorokat. Ki nem találnák mi célt szolgálhat ez a borzalom? Gondos, előrelátó eladók tették oda, hogy a trutymóból kiemelt zacskós tejet ebbe lehessen beletörölni! Megvan az emlékkép, ahogy állok a rongy előtt a zacskót a sarkánál tartva és várom hogy magától lefolyjon róla, ami nem odatartozik, de ebbe bele nem törlöm…
Szegény Z generáció! Micsoda életről maradtak le! Maradt nekik a kovászos ubis zacsi.
Rongy nélkül.