„Minden emberi lény szabadon születik és egyenlő méltósága és joga van.”
Az ENSZ Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatának 1. cikke
A Magna Carta történelmi jelentőségű megjelenése óta mégiscsak fejlődött valami az emberiség gondolkodásában is. Hiába érezzük úgy szinte naponta, hogy a környezetünkben lévők, állati ösztönök által vezérelve, legfeljebb az ősember mentális szintjén furakodnak elénk a sorban. Határozottan nagyobb biztonságban tudhatjuk magunkat embertársaink között, mint bármikor az eddig történelem folyamán.
Az emberi élet értéke, a szolidaritás bár közel sem elégséges, valamennyi nyomot mégis hagyott a fejekben. Bár néha kételkedem benne, de mégis azt feltételezem, hogy nem azért nem darálja le a zebrán áthaladó gyerekeket a csillió köbcentis terepjárójával az a türelmetlen újgazdag, mert fél a büntetéstől. Kell hogy legyen benne is némi empátia!
De mennyire sikerült az francia forradalom eszmeiségét megvalósítani? Mennyire születünk egyenlőnek?
A fejlett, civilizált nyugat állampolgáraként beleszületünk egy olyan helyzetbe, amit elődeink teremtettek elő. Az – éppen leépülőben lévő – oktatás és egészségügy intézményrendszere, a még elvileg létező polgárjogok és rengeteg olyan működő infrastruktúra áll rendelkezésre egy ma ide születő ember számára, ami még 100 évvel ezelőtt elképzelhetetlen volt.
Azonban éles kontraszt mutatkozik nem csak a fejlett nyugat és a kizsákmányolt, lemaradó harmadik világ államai között, de egy államon és még egy városon belül is. A luxusingatlanok tőszomszédságában elterülő szegénynegyedek, a hajléktalanok jelenléte mindenhol láttatja az egyenlőtlenségeket.
A budai milliárdos gyerekének a várható élettartama kétszerese a távoli megye zsákfalujának szélén napvilágot látott emberpalántájánál. Az esélyegyenlőség fogalma szóba sem jöhet, a szó nem is értelmezhető a két környezet viszonylatában.
A gondoskodó állam feladata lenne az esélyegyenlőség megteremtését célzó jogi- és gazdasági környezet kialakítása. Ezt körülbelül minden állampolgár elfogadja. Amennyiben az állam valamennyire élvezi lakosainak bizalmát. Hogy miképp játszották el ezt a bizalmat, most nem szeretném kifejteni. Az állam azonban nem közvetlen értékteremtő. A társasházi közös képviselőt szoktam példaként hozni, aki nem tulajdonos, csak menedzseli a lakók együttélésének feltételeit. Az állam is csak úgy tud az elesetteken segíteni, ha progresszív adókörnyezettel jóval többet szed be a magas életszínvonalon élőktől, mint a mélyszegénységben tengődő nyomorgóktól.
De itt az állampolgár már megütközik. Segítsen az elesetteken, de ami az enyém, ahhoz ne nyúljon!
A magántulajdon szentsége nem felülbírálható. ( Bár a propaganda ezt is képes manipulálni. Bizonyos személyek, vagy kisebbségi népcsoportok vagyona gyakran esik áldozatul a felhergelt tömeg akaratának, de ez nem a békés hétköznapokra jellemző. Az ilyen drasztikus vagyonátrendeződés a később taglalt összeomlás vagy háború következménye lehet. )
A vagyon, a tőke folyamatosan csak növekedni tud egy bizonyos szint fölött. A vagyonkezelők, az adóparadicsomi off-shore cégek a világ pénzének legalább 90%-át lefedik. A befektetések által nyert profitok és kamatok legnagyobb része a társadalom számára láthatatlanul, azaz adómentesen, kerül közvetlen néhány család tulajdonába. Miközben az első millió eredete szinte mindegyik milliárdosnál erősen megkérdőjelezhető erkölcsi alapokon nyugszik.
Bár a világ termelése folyamatosan emelkedik, a vagyonnövekedés nem lehet végtelen. A megvásárolható földek területe, a Föld ásványkincsei, az elérhető javak végesek. Ez azt jelenti, hogy a nagy közösből egyre nagyobb szeletet kiharapó tőke után megmaradt kis falaton osztozik gyakorlatilag a világ népességének 90%-a. Mely népesség még ráadásul folyamatosan gyarapodik. Nem egy bonyolult matematikai képlet ez az osztás, ami látványos elszegényedést mutat az egy emberre jutó javak tekintetében.
A vagyonnövekedés folyamatossága nagyobb időtávot tekintve még látványosabb. És ha ez az időtáv nagyobb egy emberéletnél? Erről szólt az előbb említett család kifejezés. Az öröklés intézményével Bill Gates gyermeke úgy jött világra, hogy Magyarország teljes GDP-jével rendelkezik. A rendszerbe épített növekedési kényszer, a kamatos kamat fogalma önmagában hordozza a fenntarthatatlanságot. Ha a gazdagok napról napra egyre vagyonosabbak lesznek, míg a szegénységgel küszködők tömege szélesedik, a végeredmény pontosan determinálható összeomlás lehet csak.
A társadalom már korán felismerte, hogy az örökléssel kapott vagyon az egyik legigazságtalanabb rendszer. Az államra bízott feladat lett az örökösödési illeték bevezetése, és a népnek nyújtott szolgáltatások emelésével e vagyonból valamit így visszajuttatni azoknak, akik ténylegesen megtermelték azt a tőkét.
A választók azonban olyan politikai irányzatot képviselő vezetőket emeltek maguk fölé, akik a magántulajdon szentségének ezt az aspektusát is megerősítették.
Ami érthető gondolkodásból fakad. Egy élet munkájának a gyümölcsét, amit a gyermekeimért dolgoztam, azt adjam oda Lölőnek? Az egész társadalom jövőképét meghatározza az utódok életkörülményeinek javítása.
A gyermekem és unokám olyan prioritást élveznek, hogy valóban szeretném ezt a szeretetet minden anyagi eszközömmel kifejezni és abban a tudatban élni, hogy őértük dolgozom. Amit megteremtettem, azt ők kaphassák meg.
Azonban az örökösödési illeték létező rendszere is inkább csak azokat terheli, akik egy életen át tartó takarékoskodás és rengeteg munka árán azt az ingatlant tehermentesíteni tudják, amiben éppen laknak. A nagyobb vagyonok olyan vagyonkezelők által vannak elrejtve, hogy egyik állam sem képes se adót, se örökösödési illetéket bevasalni a tényleges tulajdonosokon.
Volt egy népcsoport, akiknek ilyen bizonytalan jövőre alapozva kellett élniük. Nem lehetett komolyabb vagyonuk és nem is örökíthették azt utódaikra. E kirekesztett népcsoport ezért a tudást tekintette örökségnek. Olyan műveltséggel látta el utódait, amivel ilyen hátrányból is megtalálhatják helyüket a társadalomban és képességeikkel talpon tudjanak maradni.
Ez a motiváció sokkal előbbre viszi az emberiséget, mint néhány kiválasztott aranyifjú garantált életvitelének fenntartása, amit igazol az, hogy e népcsoport tagjai jelenleg a tudományos és művészeti világ elitjébe sokkal jelentősebb számmal vannak jelen.
Az elképzelhetetlenül nagy vagyonok növekedése és továbbörökítése láthatóan zsákutca a jövőt tekintve.
Egyik elképzelésem szerint a megoldás a sávos örökösödési adó lenne. Ehhez mindenek előtt meg kell személyesíteni a vagyonok haszonélvezőit, az off-shoreok és vagyonkezelők mögötti embereket. Ezek után már lehet olyan progresszív adótörvényekkel visszajuttatni a társadalom számára valamennyit, ami meggátolja az osztályok közötti olló exponenciális szélesedését. A szavazók többsége bizonyára igazságosnak vélné, hogy az örökösödéssel kapott vagyon azon része után, ami az átlagjövedelem 1 milliószorosa fölé esik, jóval magasabb adót kelljen befizetni. Ha a gyermekemnek az átlagjövedelem egymilliószorosát tudtam életkezdésnek biztosítani, azzal szerintem már mindent megtettem a boldogulásához. Miközben életében a legjobb tanításban tudtam részesíteni. Aki ilyen indulással kezdheti életét, nem befolyásolja életminőségét az a tény hogy nincs még 4-5 nulla a bankszámlája végösszegének végén…