A ruhavásárlás nem igazán tartozik kedvenc időtöltéseim közé. A megszokott kényelmes öltözetem által kialakított kényelmi zónám határát meg kell nyitni és valami új, ismeretlen ruhadarabbal kísérletezni. Persze Jutka mindig olyat talál nekem, ami aztán később beválik és ha el nem hagyom, akkor ugyanúgy az aurámon belüli szűk sávban talál életteret magának. A múltkoriban szintén sikerült ezzel a céllal valamely olcsó, kínai ruhaüzlet sorai között találni magam. Haladok Jutka mögött, hátha talál valami olyat, amit el tud képzelni rajtam. És akkor megakad a szemem egy pólón. Megállok. Megcsodálom. Keresem az árát. Mennyit kérnek ezért? De hiszen ez drágább, mint ez itt mellette!
Nem értem.
Miért kerül többe ugyanaz az termék, amivel még én reklámozom egy multinacionális cég termékét?! Annak idején a céges kiállításokon és expokon begyűjtöttük a cégek logójával ellátott tollakat és táskákat. Elfogadva azt az íratlan megállapodást, hogy az íróeszköz használatáért cserébe én hajlandó vagyok a cég logóját hirdetni és ingyen promózni mindenhol, ahol ezt a tollat használni fogom. Nem kellett megvásárolnom azt a tollat. Főleg nem többért, mint a cimkézetlen íróeszközt! Mi viszi rá az embert erre? Még én fizessek azért, hogy reklámfelület vagyok?
Mintha megnézhetnék a youtube-on egy filmet folyamatosan, az elejétől a végéig, de én inkább fizetek érte, hogy 10 percenként megszakítsák a filmet és nézhessek egy aranyérkúp reklámot két tisztasági betét között.
Ebben az esetben ez csak valamilyen elköteleződés lehet az adott multinacionális cég felé.
Vagy a cég imázsa már olyan szépen ki lett dolgozva, hogy a vásárló is többnek érzi magát, ha az adott logó melegíti a keblét.
Mikor még a vasfüggöny keleti oldalán töltöttem gyerekkoromat, akkor minden nyugati, amerikai termék ismerete, netán birtoklása nagyon menőnek számított. Akkor egy ilyen póló az elérhetetlensége miatt jelentett egyfajta proletár-státuszszimbólumot.
Talán a maiak el sem hiszik, hogy a bezártság hogy alakítja a népjellemet. A vidéki búcsúk egyik slágerterméke volt a nyugati reklámszatyor. Egy nyugati cég logójával ellátott műanyagzacskóval menni a kisboltba magabiztosságot adott a főutcán végiglobogtatva. Vigyázott is rá a gazdája, nehogy megsérüljön vagy elszakadjon, ezért a zsírpapírba csomagolt 10 deka disznósajton kívül más nem kerülhetett ebbe a különleges szatyorba.
És még ezt is lehetett überelni. Mivel a nyugati reklámszatyorra ilyen óriási volt a kereslet, a rafinált “maszekok” egy zseniális megoldást találtak. Becsempésztek a határon néhány, többszáz oldalas, színes, osztrák áruházi katalógust. A katalógus egyes lapjait kitépkedve, majd e lapokat a műanyag szatyorra fóliázva már menő nyugati termékként lehetett a piacon árulni!
Milyen császárnak érezhette már magát az ember, mikor egy ilyen szatyorból húzza elő jó lassan, hogy mindenki lássa, a szupermenő kacsintós pénztárcát!!!