Tegnap kicsit más útvonalon sétáltunk vissza az erdőből és egy olyan orgonabokorral találkoztam, amire nem emlékeztem. Október végén mi érdekes lehet egy télváró orgonán? Semmiképp nem az, amivel ő rászolgált a figyelmünkre. Az illatfelhő és a látvány teljesen megzavart:
Három nap múlva halottak napja. Az ország és minden média halloween tökökkel telített. De már a karácsonyi ajándékvásárlásra is buzdít, az az elviselhetetlen zöld manó a reklámban. (Az autórádióba nem tudok reklámblokkolót tenni.)
Az egész földi élet a ritmikusságra, az ismétlődésre épül. Ahogy a föld forgása kiszámíthatóvá teszi a nappalok és éjszakák egymást követő periódusait, úgy a nap körüli keringés is pontosan érezhető az évszakok menetrendjén. Bár az élet maga a változás, mi mégis a folyamatosságot, a kiszámíthatóságot keressük. Attól érzem biztonságban és a helyemen magam, ha számíthatok a bekövetkezendő eseményre. Ha hallom a zenét, és a lábam automatikusan veri a ritmust és a boldogsághormon egy picit rátermel, amikor a nagydob a következő tizedmásodpercben is pont akkor szólal meg, amikor a talpam odacsap a földhöz. Ez a ritmus tart életben minket. Nem is kell tovább keresgélni, itt van mindjárt a szív. Amit én pont úgy képzelek el, mint egy matracpumpát. A szelepek működése és a tömlő nyomkodása a levegőt ritmikusan egy irányba hajtja, pont úgy, ahogy a szív a vérkeringés motorja.
Mivel most voltunk babaelsősegély tanfolyamon, nem tudok nem kitérni egyik kedvencemre:
De valójában az orgonáról kezdtem írni. Ami nincs a helyén. Kiesett a ritmusból. Nem mondom, hogy nem esett jól az illat, de hogy jön ez most ide?
Az összezavarodott bioritmus kirántja a biztos talajt az ember lába alól. A természettől már teljesen elrugaszkodott városi ember, a konstans fűtött-hűtött környezetében, a folyamatos mesterséges fényben már az éjszaka és nappal ritmusát is elveszíti, az évszakokról pedig már szinte semmi visszajelzést nem kap. A digitalizált társadalom ilyen szintű elrugaszkodása még inkább növeli a társadalmi szakadékot is. Az idősebb generáció nem tudja felvenni a ritmust, nem érti, nem érzi ennek a pörgésnek a ritmusát. A bécsi keringőn szocializálódott ember nem tudja hova helyezni Azahriah kakofóniáját. Talán ezt a bizonytalanságot is kihasználva találja meg a konzervativizmus magának azokat a magabiztosnak látszó vezetőket, akik régi világ biztos kapaszkodóit ígérik elveszett, defibrillátorra vágyó szavazóiknak.
👌👌👌