… avagy útban a hatodik X felé
Tegnap megígértem a szomszéd lánynak, hogy kölcsönadom neki az ágvágó metszőollómat. Nem felejtettem el, hazaértünk, szóltam neki, hogy gyere odaadom.
Aztán várj, ne gyere! Nem találom.
Még az az emlékkép tisztán megvan, hogy “Jól elrakom, hogy el ne vesszen!”. Nem több. De miért erre emlékszem? Miért nem arra, hogy hova? Néhány óra estébe nyúló keresgélés, majd ennek reggeli folytatásának eredménye a fotón.
Talán a természet így gondoskodik arról, hogy a szellemi leépülést a háromszor annyi fizikai munkával kompenzálja! 😅