Hát ezt is megéltük. Tegnap a csúszós avar alatt cuppogós sárban, tompán, puhán teljes csendben tudtunk sétálni. Most már az utcán elcsodálkozott Jana, hogy mi az a hang, amikor a fagyott pocsolya jege nyögve nyikorog testtömeg-indexem piros zónája miatt. Régebben gondosan ügyeltem rá, hogy a szűz jég látványát az utánam érkezők is élvezhessék. De pár éve tanultam meg valamit. Egy erdei séta alkalmával egy madár sereg követte lépteimet. Persze jól esett, hogy ennyire szeretnek ők is. Miután bennük gyönyörködtem, nem a lábam elé néztem és így mégis ráléptem a fagyott pocsolyára. A madarak azonnal rávetették magukat a jég alól feltörő vízre. Pici csőrükkel nem tudják a jeget feltörni, de megtanulták, hogy követni kell egy ilyen marha nagy patást… Az erdőben is egyik napról a másikra megváltozik a séta élmény pár Celsius csökkenésétől. A csúszós, puha, ázott levelek most halk pattanással törnek el bakancsom kíméletlen ereje alatt. A fagyott sár a megállított időt mutatja, ahogy bokát nem kímélve a tegnapi lábnyomokat megörökítette a mának. Köszönöm, hogy ezt is megtapasztalhattam. Érdekes volt, köszi. Akkor talán jöhetne is a tavasz….