A jelenlegi lakóhelyünk rengeteg kihívással jár együtt. A meredek emelkedő, az infrastruktúra hiánya és a természet erőinek való kiszolgáltatottság sokkal jobban összekovácsolja az itt élőket. A „falu a városban” élmény kiszolgálja az ember, mint társas lény igényét is. Kulcsunk van a szomszédokhoz, átmegyünk állatokat etetni. A kutyasétáltatás alkalmával összefutok valakivel, akkor meg tudjuk vitatni a világ dolgait. A lokálpatrióta jelző számomra egy stabilitást ad. Látom a helyemet a közösségben, megnyugtat az ismerős arcok látványa, kiszámíthatóbbá teszi zavaros világunk kaotikus tendenciáit.
A tesco pénztárosával lehetett beszélgetni, tudtam hány napja van még nyugdíjig és mit érdemes venni az akciós termékekből. Már nincs igazi pénztáros sem. A kasszánál már csak egy QR-kódot lövök egy speciális pisztollyal és 2 másodperc alatt kint vagyok. A kereskedelem is arctalanná válik.
Azonban a több százezer év törzsközösségi létünket nem tudjuk átírni a fejünkben. Az önazonosság egyik alappillére a kapcsolatok ápolása és visszaigazolása. A digitális univerzum haszonlesői ezt pontosan ismerve meg is találják ezt a gyenge pontunkat. A social media kategória alatt rengeteg olyan alkalmazás elérhető, ami beszippantja az embereket.
A csapatban élő elődeink több ezer generáción át alkalmazkodtak a törzs, a csapat egyedszámához. Az agyunk az evolúció során erre specializálódott, kb. 400 arcot tudunk fejben tartani. Ekkora kapcsolatrendszert tudunk kezelni.
Ez a jól behatárolható közösség a túlélés szabályait követve összetart és minden kívülállót olyan veszélyforrásnak tekint, ami fenyegetést jelent. Ezt hoztuk, ez van a génjeinkben.
A történelem ezért szinte csak öldöklésről és háborúkról szól.
Ugyanakkor megjelentek a vallások, az ideológiák.
Megjelentek a nemzetek. Mi tart össze egy nemzetközösséget? Hogyan tudja az emberi agy kitolni ismeretlenekre ezt az elfogadást? Csak azért, mert egy nyelvet beszélünk? A nacionalizmus képes a lokálpatrióta életérzést kiterjeszteni egy sokkal nagyobb közösségre. Azonban nemzeti összetartozás alapját az biztosítja, hogy más nemzetek fenyegetést jelentenek. Azaz a nemzet tagjai prioritást élveznek az elérhető erőforrások elosztásában is. Így végeredményben a nemzeti öntudat is csak valakik és valami ELLEN létezik.
Az amerikai polgárháború után fölépült egyesült államok népei ma egy nagyon erős nacionalizmussal megtámogatott katonai fölénnyel felette állnak minden más népnek. A nemzeti büszkeségük átsugárzik minden megjelenésükben minden tevékenységükben.
Persze, most a világ pont ellenkező irányban halad, a szélsőjobb erősödése veszélyezteti az összes olyan érdekszövetséget, ami a konszenzusos, közös érdekekre épített közösségeket alkotja.
Pedig a világnak pont most lenne a legnagyobb szüksége a közös megoldásokra.
Amivel a nacionalizmust ki tudtuk alakítani a társadalomban, és ezt akár a teljes észak-amerikai kontinensre ki tudtuk terjeszteni, miért ne lehetne ezt a kört tovább bővíteni? Az ellenség megvan, van mi ELLEN harcolni. Nekünk embereknek. A kőolajra alapozott élelmiszer-ellátás, az energiaválság, a klímaváltozás, a nyersanyaghiány és még száz olyan fenyegetés veszélyezteti a jövőnket, amit közösen tudunk csak megoldani.
De most már tényleg inkább alszom, mint tovább ennyi hülyeséget összehordjak!