A szomszédban lakó lány sokat dolgozik távmunkában. A Telekom azonban nem vállalja náluk a vezetékes internet bekötését, mondván, hogy műszakilag nem megoldható. Nálam szépen működik, mellettünk 20 méterre már nem megoldható. Felajánlottam neki, hogy rendeljen az én címemre egy előfizetést, és ha bekötik hozzám, átvisszük hozzá vezetéken vagy wifin. De hogy addig is tudjon dolgozni odaadtam neki a saját wifi jelszavunkat.
Mikor kijött a szerelő, hogy bekösse hozzám az új internetet, még jobb ötletem támadt. Leszedtem a házszámot a kapuról és föltettem a lányhoz. Probléma megoldva. A szerelő konstatálta hogy jó címre érkezett és szó nélkül bekötötte hozzá is az internetet. Azóta is gond nélkül használja. Most néha hozzám dobja be Sanyi, a postás az ő telekomos levelét.
Jutka kérte, hogy akkor talán megváltoztathatnánk a wifi jelszavunkat, most hogy neki nincs rá szüksége.
– Persze, semmi akadálya. Mondd meg te, mi legyen a jelszó!
– Hmmm, mondjuk… legyen “mézeskalácsházikó”!
– Rendben. Be is állítottam.
Tegnapelőtt becsönget a másik szomszédunk, egy kedves fiú, hogy szeretne karácsony ajándékot adni.
Ezt hozta:
És milyen vicces az élet.
Amíg ezt a bejegyzést írom, becsöngettek.
A kapuban áll az a motoros, akivel szinte minden reggel találkozom az utcában, amikor megyünk Janával sétálni. De soha nem beszéltünk. Intek neki reggelente, ő visszabiccent és Janára vigyázva, óvatosan elkerülve megy a dolgára. Gondoltam valamilyen motoros futár.
Most áll a kapuban. Mi történt? Az utca végig tükörjég. Elesett a motorral és a jégen nem tudja fölállítani, kellene egy kis segítség. Szerencsére nem sérült meg. Kérdezem, hogy ilyenkor is melózik? Dehogyis! Hoztam a kaját a kölyköknek. Milyen kölykök?
Kiderült hogy itt bérel egy faházat és a kölyköknek, azaz két vadászgörénynek tartja fenn.
Mire nem jó ez a karácsonyi jégpáncél! Talán soha nem tudtam volna meg…