Idén egy kedves ajándékot kapok névnapomra. Már most megtudtam mi lesz az. Egy kellemes városi séta kedvesemmel egy jeges kávé kíséretében. A város egyik gyöngyszemét fogjuk végigjárni, az Andrássy úti épületek építészeti stílusait fogjuk megszemlélni. A szecessziótól az art-decoig, az eklektikus elemek csodálata érdekes programnak tűnik. Mivel a névnapom munkanapra esik, így a legközelebbi szombatra tettük ezt a programot.
Június 28-án, délután szép idő várható, izgatottan várom ezt a sétát.
Volt róla szó, hogy mások is lesznek ekkor ott. De szerencsére, szeretett pártunk és kormányunk megvéd engem, tisztességes, magyar, adózó állampolgárt. Így biztos lehetek abban, hogy a kormány, és annak erőszakszervezete, a rendőrség, akinek az a dolga, hogy a rendet őrizze, gondoskodjon az én ártatlan, gyermeki lelkemről is. Ezért remélhetőleg békében és keresztényi szeretetben sétálhatok végig az Andrássy út fáinak árnyékában.
Mivel betiltottak egy rendezvényt, ami pont oda volt meghirdetve, ezáltal a terület pont olyan közterületnek minősül, mint bármelyik más budapesti utca.
Ha mégis olyat kell látnom, amit nem szeretnék, akkor a telefonommal készített fotókkal bizonyítván, beperelem az államot és a rendőrséget kerek 200 ezer forintra, mivel nem végezték el az általuk szavazatommal elnyert feladatkörüket…