Államkötvény

Egy érdekes gondolattal gazdagodtam minap.

Megpróbálom nektek is értelmesen elmagyarázni.

Először nézzük meg egy fiatal pedagógus házaspár esetét. Közalkalmazotti jövedelmükből éppen csak meg tudnak élni. Lakhatási gondjukra két megoldás adódik: vagy berendezkednek egyikük szüleinél, vagy keresnek egy albérletet. Értelmiségi családból jöttek mindketten, így a diplomán kívül más szülői segítségre nem számíthatnak. Az albérlet felemészti szinte minden bevételüket, így esélyük sincs a váltásra. Ha otthon laknak, a sok súrlódás és generációs ellentétek okozta gondok ellenére, legalább valamennyit félre tudnak tenni. A saját otthon alapjainak beugróját talán így össze tudják kaparni. Közös családi segítséggel összejön egy olyan összeg, amivel már egy lakáshitel reményében fel lehet keresni egy bankot. Egy hitelre megvásárolt lakás részletei legalább azt a reményt nyújtják, hogy 20-30 év alatt sikerül a lakás tulajdonjogát megszerezni.

Hosszas utánajárás eredményeképpen sikerül megkötni a hitelszerződést, beköltöznek a lakásba és fizetik a kamatos kamatot. Az ingatlan árához képest kisebb, havi törlesztőrészletek talán 20 év folyamatos fizetési kötelezettséggel járnak. Ennyi idő alatt az ingatlan árának akár a dupláját is kifizetik a banknak.

Nézzük tranzakció végén a mérleget:

A szegény, bérből élő pár szerzett egy lakást dupla áron.

A gazdag, tőkével rendelkező bank pont egy lakás árával lett gazdagabb.

Vagyis a csóró, kizsákmányolt család a fél életét a bank gazdagodására áldozta. A bank pedig az eddigi tőkéjét még egy lakás árával növelni tudta. Nem részletezem tovább ezt a szituációt.

Nézzük most meg az állam szerepét.

Az állam valójában nonprofit szervezetként, csak azzal a pénzzel gazdálkodhat, amit az állampolgárok adóként befizetnek. A nagy cégek arányaiban jóval kevesebbet adóznak, mert erre szakosodott szakemberek segítségével tudják “optimalizálni” ezirányú kiadásaikat. Valamint az egykulcsos adózásnak köszönhetően, amit ebben a bejegyzésben már kifejtettem, pont a nagyobb bevétellel rendelkezők adóznak kevesebbet. Így az állam a kisemberek megsarcolásával tud bevételt generálni. Az állampolgárok befizetéseiből képes finanszírozni az állami feladatok ellátását: a közoktatást, az egészségügyet, a rendfenntartást, a honvédelmet és egyéb olyan feladatot, amit a választópolgárok szavazatukkal érvényt szerezve állami feladatnak tekintenek.

Mivel mindig magasabb a kiadás a bevételnél, az állam kénytelen valahonnan plusz pénzt keresni. Az adókat nem emelheti a végtelenbe, ezért az állam is hitelt vesz fel. A hitelfelvétel egyik bevált módja az államkötvény kibocsátás. Vagyis az állam pénzt vesz fel a befektetőktől, és cserébe ad egy adósságlevelet, miszerint záros határidőn belül a kapott kölcsönt kamatos kamattal fizeti vissza.

Mint fentebb már kifejtettem a hitelben résztvevő felek nem azonos előnyöket élveznek. Az a tőkével rendelkező befektető, aki a pénzét kölcsönadja az államnak, a tranzakció végén az államkötvény kamataival lesz gazdagabb. Míg az állam, mint hitelfelvevő ezeket a kamatokat csak úgy tudja visszafizetni, hogy az állampolgárok felé fennálló kötelességeit leredukálja. Vagyis az adóforintokat nem a lakosság számára nyújtott szolgáltatásokra fordítja, hanem odaadja egy olyan gazdag befektetőnek, akinek már annyi pénze volt, hogy tudott hitelezni az államnak. Ráadásul, mivel az adókat az állam határozza meg, megteheti, hogy az államkötvény kamataival szerzett jövedelmet adómentesnek nyilvánítja.

Vagyis az államkötvény láthatóan egy tiszta transzfer a szegényektől a gazdagok felé!

Ezzel, azaz az államkötvény kibocsátásával az állam pont ellenkezőjét teszi, mint elvárt feladata lenne: nemhogy csillapítaná a társadalmi egyenlőtlenséget, de egyenesen ő generálja.