„Képesek fénnyel táplálkozni,
hát nem elég ennyi?”
Timothy Plowman
etnobotanikus
Csak beszaladtunk a könyvesboltba. Szerintem ő hívott. Most megjelent könyv, nekem odakészítve. Engem hívott. Mintha olvasná a blogomat, ahol az előző bejegyzésben azzal zártam a rácsodálkozásomat, miszerint valamit nem tudok. Erre gyorsan polcokra kerül e könyv. Az előszó oldalait végigolvasva azonnal éreztem a vonzalmat. Az újságíró, akinek e könyvet meg kellett írnia, mert hozzám hasonlóan rátalált valami olyan csodára, amit szeretne másokkal is megosztani. Mi ez a csoda? A növényi intelligencia.
A mesterséges intelligencia ilyen frontális támadása és terjeszkedése óriási kijózanító pofonnal érte a gondolkodókat. Fundamentális filozófiai alaptételek kérdőjeleződtek meg. Mi a tudat? Mi az intelligencia? Amit eddig az ember privilégiumának tartottunk, most minden oldalról visszaköszön. Az agyban koncentrált információs központ egyedülállósága már nem tartható. A lábasfejűek, a polipok a teljes testükben alkotnak egy neuronhálózatot. Amivel a tudat több szétszórt, saját tudattal bíró apró központok közös hálózataként működik ( vagy többesszámban: működnek? ). A polip lába saját döntéseket képes hozni, miközben együtt gondolkodik a többi szervvel. Mi ezt fel sem tudjuk fogni.
A polip neuronhálózatáról nem tudok nem asszociálni az internet megalkotásának alapgondolatára. Mint köztudott, az internet hálózat célja is az volt, hogy egy olyan katonai információs hálózatot hozzanak létre, amely működőképességét nem állítja le a hálózat szakaszainak sérülése és leállása egyes feltételezett szovjet támadás esetén. Egy halászhálóval szokták vizuálisan megjeleníteni az internet működését: a csomók az egyes szerverek, ami egymással több ponton kapcsolódnak. Ha a háló bárhol elszakad, kilyukad, akkor is lesz olyan kerülőút, ahol el lehet jutni egyik csomótól a másikig.
És miután a huszadik század végére megalkottuk ezt a hálózatot, ezzel egy információs technikai forradalmat előidézve, kiderül hogy ilyen hálózatot alkotnak az erdő gyökerei. A gombák láthatatlan hálózata több száz kilométeres távolságra képes információt eljuttatni egy időjárási viszontagságról vagy akár egy vaddisznótámadásról. A gombák és a fák is kommunikálnak egymással.
Miután abban az öntelt tudatban nőttem fel, hogy én vagyok az evolúció csúcsán, szembejön velem egy élő kövület, egy olyan fa, ami már két jégkorszakot és több kihalási hullámot túlélt és fensőbbségesen lesajnálja oktalan büszkeségemet.
Egy másik kérdés az empátia. Ha képes vagyok együttérezni egy másik élőlénnyel, ha szeretettel tudok fordulni egy másik emberhez vagy állathoz, akkor ez az érzés nem korlátozható egy önkényesen meghatározott természettudományi kategória alá sorolt élőlények halmazára. Nem eszem húst erkölcsi megfontolások miatt. A gyilkolás, az élet kioltása komoly etikai gátat emel elém. Minél többet tudok meg a környezetemben élőkről, annál több tolerancia és empátia alakul ki velük szemben. Erről már rengeteget okoskodtam.
Ha a növények intelligenciája, mint információ is beáramlik apró kis agyamba, hogyan fogom elfogadni a pusztításukat? Hogy fogom földolgozni, hogy meg kell ennem a borsó gyermekét a túlélésem végett?
