Hétvégén egy templomi esküvő alkalmából találkozhattam egy halom rokonnal. A szegedi kolónia bár nekem nem vér szerinti rokonságom, mégis oly kedvesek és befogadóak, hogy teljesen fel tudok oldódni a társaságukban. Az esküvő pedig valóban olyan ünnepi esemény, ahol a szeretet, az élet, az összetartozás élményét tudjuk megélni. (Nem akarom a közhelyes temetéssel szembeállítást felhozni, de aztán mégis csak idekerült.) A távolság nagysága miatt több órás az út oda és vissza is, így igazából csak a ceremónián tudtunk ott lenni. Az igazi beszélgetős, mulatós lagziról emiatt lemaradtunk.
A templomi esküvő pont olyan volt, ahogy a templomi esküvőket el szoktam képzelni. A nagy eseményt kellő tiszteletet parancsoló méltósággal a liturgiának megfelelő szertartásossággal tartotta a pap. Engem ez a katolikus rap, ahogy bármit el lehet kántálni egy nagyon egyszerű ritmusban, normál „A” hangon, a végén fél hangot föl, majd kettőt le, nem igazán tud lekötni. Ráadásul a visszhangzó templom sem segített a szövegre koncentrálásban. Megcsodáltam a templombelsőt és a díszeket. Engem le tud nyűgözni, a mennyezeti freskók perspektivikus ábrázolásának képessége. A kép által fölfelé nyíló tér komoly technikai tudást követel az alkotóktól.
De miért nem lehet megoldani, hogy hallható legyen a ceremónia? Valójában a kihelyezett hangszórók sokasága csak fokozta a falról visszaverődő hangok káoszát.
Közben azon agyaltam, miként lehet egy ilyen teret úgy kihangosítani, hogy tisztán érthető legyen mindenhol. Az hülyén mutatna egy templomban, ha a falakat hangtompító szivaccsal vagy papír tojástartókkal tapétáznák ki.
Technológiailag megoldható. A hanghullám, ahogy a nevében is benne van hullámként indul el a hangforrástól. Körülbelül így, ahogy egy kötelet meglendítenek:
Ez a hanghullám elmegy a fülig, ahol a fül dobhártyája pontosan fogja érzékelni ezt a hullámot.
De a hullám nem csak a hallgatókhoz megy, hanem a falról visszapattanva önálló életet él. És e hangözönben a végén már elvész az eredeti információ, amit a hívőknek szántak.
A hullámok találkozásával összeadódnak a rezgések, és erősítik vagy gyengítik egymást. Így – mint az alábbi képen látható – ha azonos fázisban érkeznek, akkor összeadódnak és „hangosabb” lesz a végeredmény. De a második esetben, amikor ellenkező fázisban találkoznak, akkor kioltják egymást: a végeredmény a csend lesz.
Már léteznek ilyen aktív hangtompítók, amik egy mikrofonnal figyelik az oda beérkező hangot, és ellenkező fázisban, azonos hangerővel visszasugározzák. Ezáltal teljes csend lesz az eredő.
De amíg ezen agyaltam, a ceremónia is véget ért, és tényleg megható volt, ahogy a fiatalok szerelmesen kivonultak a templomból.
Egy aranyos mozzanatot még elmesélek.
A csoportkép, a lépcső alján lévő párt körbefogó szeretettek fotózása is pontos koreográfia szerint történt. Hosszas gyülekezés és terelgetés után végre nekiláttunk.
A csoportképen először mindenki mosolyogjon! Ok.
Most mindenki nevessen! Szuper.
Aztán az ifjú pár csókolózzon, míg mindenki integet! Ok.
Most fordítva: az ifjú pár integessen és mindenki csókolózzon – ezt csak én vettem komolyan, mert én szívesen csókoltam volna kedvesemet, ha nem csak viccnek szánták volna…