A sztyeppén volt egy idő, amikor az antilopok, a zebrák, a vadlovak és a rövid nyakú zsiráfok együtt legelésztek. A zsiráfok voltak mindig a leglassabbak, ők mindig a többiek után értek oda csak egy-egy gazdagabb legelőre. A többiek gyorsabbak és erősebbek voltak, így mindig arrébb lökdösték szegény zsiráfokat. Nekik már nem jutott a földön elterülő gazdag fűszőnyegből. A csorda szélén a fák levelét próbálták elérni, hogy valami táplálékhoz jussanak. Bár a zsiráf populáció erősen megfogyatkozott, de a természetes szelekció életben hagyta azokat az egyedeket, akik egy kicsit magasabbra nőttek a többi legelésző patásnál. Mindig azok a gének öröklődtek, amik a magasságért és a hosszú nyakért voltak felelősek. Az a zsiráf, amelyik nem elég magas, annak nem jut táplálék, éhen hal, mielőtt a “hibás” rövidebb nyak génjét továbbadná. A stratégia sikeresnek bizonyult, az afrikai szavannákon ma a zsiráfok konkurencia nélkül válogathatnak a magas fák lombozataiból és gyümölcseiből.
Egyszerűen így működik az evolúció és a természetes kiválasztódás.
Kétezer évvel ezelőtt volt egy népcsoport. Saját kulturális hagyománnyal és vallással.
Aztán megjelent egy ember, aki Isten fiának adta ki magát. Sokan elhitték és megváltónak kiáltották ki. A zsidók, mert róluk szól a tanmese, nem értettek ezzel egyet.
A katolikus egyház ezért deklarálta, hogy a zsidók egy bűnös nép, mert ők küldték keresztre Jézust. Innentől az egész keresztény világ elpusztítandó ellenségként tekintett minden zsidóra. Mint megnevezett ellenségkép és bűnbak, a nép minden haragját rájuk lehetett irányítani, ami nagymértékben megkönnyíti a tömeg irányítását és manipulálását. Minden állam szankciókkal sújtotta a zsidókat. Nem vehettek földet, nem lehetett tulajdonuk. Nem tudtak más országba menekülni, mert sehol sem voltak egyenrangú állampolgárok. Rengetegen estek áldozatul ennek a gyakran erőszakba torkolló gyűlöletkampánynak. Mivel tulajdonuk, ami örökölhető lenne, nem lehetett, csak az eladható szakma és tudás maradt, ami az életben maradás feltételeit meg tudta teremteni. A természetes szelekció játékszabályai hasonlóan működnek a vatikáni diktatúra hatására is: csak azok az egyedek maradnak életben, akik valamilyen különleges képességgel bírnak a többiekkel szemben. A zsidó családok ezért – akár erőn felül is – a gyerekek taníttatására fordították mindenüket.
A túlélés másik záloga az összefogás. Az ellenséges világ ellen csak az a csoport maradt életben, akik képesek voltak kooperálni és együttes erővel fölvenni a harcot a velük szembeni erőkkel.
Eltelt majd’ kétezer év. Legalább száz generáció. A genetikában ennyi még nem elég a hosszú nyak kifejlődéséhez, de kulturális örökségben ez már meghatározó.
Most irigykedve és gyűlölettel tekint a világ a zsidók térnyerésére a társadalmi elitben és zárt, kívülállók számára elérhetetlen köreikre.
Rohadt zsiráfok, azokkal a hosszú nyakukkal!
A második vatikáni zsinat, most a XX. század végén, húsz évvel a holokauszt után, deklarálta, hogy egy nép nem lehet bűnös, így érvénytelenítette az addig életben lévő legalizált rasszizmust. Igen, a katolikus egyházról van szó!
A véleményem persze nem túl népszerű a mai nemzeti, katolikus, kereszténység védelmében fellépő Mária országának tagjai között.
Azonban vannak még más, nálam tanultabb elmék akik nem félnek egy ilyen tabu témát felvetni: