Vannak az életemben olyan tevékenységek, melyek egyhangúságát rádióhallgatással szoktam föloldani. Tudom, már nagyon régimódi szokás. Manapság. hogy a podcast is múlt századbeli technológiának minősül, csak a nagyon idős korosztályból találok hallgatótársakat. Van egy különleges hangulata a rádiózásnak. A műsorszerkesztés és tartalomelőállítás mögött komoly szakmai tudás szükséges. Persze akkor, ha ezt olyan minőségben végzik, amivel a hallgató érzi, hogy kapott valamit. Kicsit hasonlít a magazinolvasáshoz. Nem feltétlen akarok most egy speciális témában nagyon elmélyedni, mert arra már találok szakkönyveket. De nem a bulvár szemétre vagyok kíváncsi.
Szóval egy rádió létezik Magyarországon.
Dolgozom a kertben és figyelek. Értelmes emberek beszélgetnek értelmes emberekkel. Nem biztos hogy egy podcastet megnyitnék, ha tudom, hogy egy katolikus pappal beszélgetnek. A rádiót azonban nem kapcsolom ki csak azért, mert előítéletes vagyok. Megállni, levenni a kesztyűt, bogarászni a telefonon valami más műsor után. Ah, hagyom! Ha már így alakult, meghallgatom. Ismét szembesülnöm kellett saját előítéletességemmel és merev, becsontosodott gondolkodásom által épített gátjaimmal. A beszélgetés után, csak most kerestem rá, hogy ki ez az ember.
Hodász András, aki a YouTube-on indított csatornát, de az egyházi főnökei leállították. Vagy nem. https://szemlelek.net/vegleg-megszunik-a-papifranko/
Ha éppen be kellene hordanom néhány köbméter tüzifát, nem rossz időtöltés belehallgatni: