„Nagyapámat békésen, álmában érte a halál. Míg utasai sikítozva, rémületben várták a véget…”
A repülés csodája engem a mai napig elvarázsol. Amikor az a hatalmas gépszörny minden emberi tapasztalatot meghazudtolva felgyorsul és elemelkedik a földről szerintem mindenkiben kivált valamilyen érzelmi reakciót. Az első a félelem és a bizalom. Hiszünk és bízunk abban, hogy a kb. 340000 darabból összeállított szerkezet minden eleme hibátlan és nem most fogja bemondani az unalmast. És az az ember, aki ott elől ül, akinek a kezébe adtuk a botkormány mellett az életünket is, az nem bal lábbal kelt fel, kialudta magát és tényleg érti a dolgát. A bizalom alapja pedig a kontroll. A pilóták alkalmassági vizsgálata sem hétköznapi. A hibátlanul működő érzékszervek folyamatos ellenőrzése mellett nagyon szigorú kognitív és mentális tesztekkel engednek csak oda bárkit a vezetőfülkébe. Pár éve történt légikatasztrófa után még szigorítottak a pszichológiai vizsgálatokon, miután felmerült a pilóta szuicid hajlama.
A pilóta nem csak azért a több száz ember életéért felel, akik mögötte ülnek. A World Trade Center támadásával megtanultuk, hogy ez a felelősség több ezer ember életére terjedhet.
A rendszer ebben az esetben jól működő mechanizmussal védekezik. Tesztek, vizsgálatok, független szakértők által kibocsájtott tanúsítványok és többszörös, több lépcsős ellenőrzések adják meg a bizalom alapját. Ha kiderül hogy megvesztegetéssel lehetett valaki pilóta, akkor az egész bizalomra épülő rendszer omlik össze, és én sem mernék fölülni amögé, aki egy fél disznóért vette a pilótaengedélyét.
Az egyre szigorodó szabályrendszer persze kemény próbatételt jelent a jelentkezőknek is. Hiszen aki az életét tette a repülésre és tanulásra, az egy feltétel szigorítása során már fennakadhat a rostán és pályamódosításra kényszerül. Bár e személyes dráma bizonyára nehezen feldolgozható, a társadalom védekezése teljesen elfogadható.
Ez a védekezési mechanizmus persze nem csak a repülésben dolgozók alkalmasságánál működik. Az orvosoktól a hídépítőkig a társadalom elvárja a megszerzett tudás igazolását és a feladatok elvégzésére való alkalmasságot. Egy épület megtervezését és kivitelezését sem bíznánk arra, aki saját bevallása szerint is csak annyit tudna igazolni, hogy látott már téglát.
A társadalom ilyen jól bevált védekező mechanizmusa azonban valamiért kikapcsol egy jóval nagyobb felelősséggel járó poszt betöltésénél. Az amerikai és orosz atomarzenál a földi élet elpusztításának a többszörösével rendelkezik. Ennek kontrollja össze sem mérhető egy repülőgép kapitányának felelősségével.
A pszichopata, őrült vezetők kiszűrésére nincs jelenleg elfogadott és működő gyakorlat.
Nem akarok katonai anekdotákat felhozni, de tapasztalatból tudom, hogy például egy laktanyaparancsnok, aki feltétel nélküli hatalommal rendelkezik, milyen lelki torzulások nyomait viseli. De a nem katonaviseltek is találkoztak már a pillanatnyi hatalom mámorában basáskodó jegyellenőr viselkedésmintáival. Ma már senki nem kérdőjelezi meg a hatalommal járó mentális változások tényszerűségét. Az amerikai alkotmány 22. módosítása már 1951-ben, teljes társadalmi egyetértéssel deklarálta, hogy senki nem lehet két ciklusnál többször elnök. Még az orosz autoriter rendszerben is volt hasonló védekezési kísérlet a túlhatalom kiépítése ellen, azért történt meg, hogy papírforma szerint nem Putyin, hanem Medvegyev birtokolta a kormányfői szerepet.
Ha a társadalom elvárja, hogy ne vezethessen repülőt az, aki már nem lát rendesen, akkor hiába minden korábbi szakmai kiválóságra hivatkozás, az a következő járaton már csak utasként ülhet repülőre.
Amikor egy jogrendszerbe korlátozást vezetnek be, a legfőbb kihívás a visszamenőleges hatályú jogalkotás tilalmának (lex retro non agit) tiszteletben tartása. Magyarországon az Alaptörvény és a jogalkotási törvény is szigorúan tiltja, hogy egy új szabály a múltbeli tényekre nézve állapítson meg hátrányos következményeket. Ha egy új törvény azt mondaná, hogy „Aki korábban már betöltötte a tisztséget kétszer, az többé nem indulhat”, az alkotmányellenes visszamenőleges jogalkotás lenne, hiszen a múltbeli, akkor még teljesen jogszerű cselekedeteket (a korábbi ciklusokat) használná fel egy jelenlegi jog megvonására.
Azonban a feltételrendszer szigorítása — társadalmi megegyezéssel — a jövőbeni választások védelme módosítható. Az USA-ban például nem kötik ki feltételnek a büntetlenséget. 2012-ben Nyugat-Virginia államban a szavazatok 40%-át szerezte meg Obamával szemben egy börtönben ülő képviselőjelölt. Hogyan lehetne például ott bevezetni azt, hogy csak büntetlen előéletű lehet az Amerikai Egyesült Államok elnöke? Ha a következő választásoknál ezt a feltétel beemelik a jogrendbe, azzal visszamenőleges hatályú törvényt hoztak? Hiszen mondhatom, hogy abban a tudatban sikkasztottam és hajtottam végre emberölési kísérletet, hogy ettől én még lehetek 60 év múlva amerikai elnök.
A pályaalkalmasság szigorítása azonban bár múltbéli cselekedetekre is vonatkozhat. Bizonyára volt egy pont az EASA (Európai Repülésbiztonsági Ügynökség) életében, amikor meghatározták, hogy nem lehet pilóta az, akinek korábban volt már regisztrált öngyilkossági kísérlete. Ami egyértelműen múltbéli cselekedet miatti korlátozás. Hiszen amikor évekkel ezelőtt felvágta a delikvens az ereit, még azzal a jogkörnyezettel kellett együtt élnie, hogy most vagy meghalok vagy túlélem és az Airbus-t fogom vezetni…
Szerintem jogos társadalmi elvárás lenne, hogy az Amerikai Főparancsnoksággal együtt járó jogot, amivel nukleáris háborút lehet indítani, csak megfelelő átvilágítás után kaphasson bárki…
Minden olyan pozíció, melynek feltétele az erkölcsi bizonyítvány az a lex retro non agit megcsúfolása, hiszen visszamenőleges cselekedetek miatti jogelvonással jár.
Valóban csak úgy lehetne például a két ciklusos korlátozást bevezetni, hogy visszamenőlegesen nem számítjuk bele az eddig hatalmon töltött ciklusokat, azaz mindenkinek nullázódik az eddigi politikai pályafutása ebben az értelemben. Azonban például a pályaalkalmasság is jogi lehetőséget ad olyan változtatásra, mely KÖZÖS, TÁRSADALMI MEGEGYEZÉSEN alapul.
Csak akkor születhet a legtöbbek által támogatott megoldás, ha beszélünk és vitatkozunk róla.