Az evolúció kíméletlen rostáján fennmaradt őseink egyik túlélési stratégiája az együttműködési képesség volt. A közösség ereje számos előnnyel segíti a csapat tagjait. Ugyanakkor kompromisszumkészség szükséges minden tag részéről. Modern társadalmunk, a kapitalizmus alapideológiája az egyén szabadságára épít. A független identitás, a személyes kibontakozás lehetősége nem a közösségi összetartozás eszmeiségét erősítik. Az amerikai álom, a meggazdagodás lehetősége mind arra buzdítanak, hogy a a saját lehetőségeid maximális kiaknázásával csak önnön érdekeidet szem előtt tartva végy el mindent, amit lehet. A család, a gyerekek még beférnek ebbe az egoista körbe, de a telekhatár által jelölt magántulajdonon kívül élők már csak potenciális betolakodók vagy azonos erőforrásokért küzdő konkurensek lehetnek.
Azonban a közösséghez tartozás igénye mégis ott van bennünk ösztönből. Hogyan lehet ezeket a teljesen ellenkező hatású motivációkat kezelni? A vallásoktól a csapatépítő tréningekig millióan próbálkoznak vele, nem én leszek ennek a kezelhetetlen problémának a megoldója.
Egy eszme, egy gazdasági érdek képes mégis együttműködésre kényszeríteni egy adott csoportot. Erről már egyszer itt elmélkedtem egy kicsit: https://tusiblog.hu/patriotak/
A fentebb említett telekhatár viszont csak egy szűkebb társadalmi rétegnek adatott meg. A nagyvárosokba koncentrálódott munkavállalók ma már olyan lakhatási válságban élnek, ahol még egy kisebb lakás birtoklása is távoli álom marad. Ebből logikusan következik, hogy egy adott területen sokkal többen osztoznak, így törvényszerű lesz olyan lakóközösségek kialakulása, ahol a lakók közös tulajdonnal rendelkeznek.
Társasház
A társadalom olyan egységeként egy olyan közösség, ami jól modellezi az együttműködés képességét. Egy ház működtetése feladatokkal jár. A lakó által 100%-ban birtokolt magántulajdonú lakáshoz tartozik egy közös tulajdonú tető, padlás, lépcsőház, lift, pince, kerékpártároló, bejárati ajtó, kaputelefon és még egy halom olyan dolog, amit működtetni kell és tisztán tartani. Ami súlyos összegekkel terheli a tulajdonosokat. Ráadásul mindezt menedzselni is óriási feladat, ezért célszerű erre egy szakértőt felkérni.
A közös képviselő
A lakástulajdonosok megbíznak egy hozzáértő személyt, aki kijavíttatja a beázott tetőt, megszervezi a lépcsőház rendszeres takarítását, tárgyal a liftszerelőkkel, alkudozik a kaputelefonosokkal és millió más feladatköre lehet még. Ezért a lakók a közös költségbe annyival többet tesznek, hogy őt is ki tudják fizetni. A közös képviselő pedig, ahogy a nevében is benne van, a ház lakóinak érdekeit képviselve irányítja a ház életét. A lakók által befizetett összegből gazdálkodik. Nem többel. A lakók felé elszámolással tartozik, hiszen az ő pénzükkel dolgozik. Ha a ház egy nagyobb beruházásra készül, akkor a lakógyűlésen a lakók, a tulajdonosok fognak dönteni. A tulajdonosok döntése után, a közös képviselő pedig végrehajtja azt a projektet, amiben a tulajdonosok megegyeztek.
Most persze nem érted, hogy miért kell ilyen triviális dolgokról bejegyzést írnom?!
Képzelj egy egy nagyobb magántulajdont! Mondjuk egy országot. Ahol a tulajdonosok folyamatosan befizetnek egy szép magas közös költséget, amit ők adózásnak neveznek. Az így befolyt összegből tud gazdálkodni a közös képviselő, azaz a megbízott kormány. Mivel sokkal több lépcsőházról és liftről van szó, így ez a közös képviselő több hivatalt is működtet, hogy el tudja látni feladatait. Ezt a sok intézményt mi egyszerűen csak államnak szoktuk hívni.
Ennek az államnak a dolga, hogy működtesse a tulajdonosok minden közös vagyonát. Ami a tulajdonosoké, azaz az állampolgároké.
Minden döntés, minden beruházás a tulajdonosokra tartozik. Ők fizetik minden forintját egy adott beruházásnak és őket terheli minden következménye a közös képviselő határozatainak. Ha hitelt vesz fel, ha államkötvényt bocsájt ki, azt nem ő fizeti vissza, hanem a tulajdonosok.
A közös képviselő a tulajdonosok alkalmazottja.
Ezt az alapigazságot egy ilyen mélyen feudális gyökerű társadalomban mintha az emberek többsége nem tudná. A 14. és 15. havi nyugdíjat, a stadionokat, a túlárazott sportlétesítményeket nem a közös képviselő adja. Azt ÉN fizetem ki veled együtt. Ezt a szavazók jelentős része szerintem nem tudja. Nem megy el lakógyűlésre, nem szavaz, csak boldogan szajkózza, hogy lecserélték a liftben a 25W-os pislákoló égőt egy LED-es lámpára, de azt nem számolja, hogy hova tette a közös képviselő a közös költséget, amibe ő minden hónapban a fizetése felét befizeti.
Amíg az állampolgárok nem érzik sajátjuknak az államot, addig bármely vezető ki tudja használni ezt az alattvalói hozzáállást.